Környezettudatos tengeri szállítmányozás

Napjaink talán legsürgetőbb és legfontosabb kérdése a környezetszennyezés csökkentése, és a már így is hatalmas környezeti károk helyreállítása és a továbbiak minimalizálása. A hatalmas mennyiségben keletkező szemét és széndioxid csökkentésében minden iparágnak részt kell vennie, így a tengeri szállítmányozásnak is ki kell vennie a részét belőle, amennyire csak lehet. 

Norvégiában már el is kezdek foglalkozni a kérdéssel és egy „zeroemission”, vagyis káros anyag kibocsátás nélkül közlekedő konténerszállító hajót fognak létrehozni. A konténerszállító hajó elektromos árammal fog működni a tervek szerint, amit szintén konténerekben található hatalmas elemek biztosítanak majd. Ezeket az elemeket a rakodásnál szintén leveszik majd a hajóról, hogy feltöltsék. A helyére pedig egy már korábban feltöltött konténert fognak helyezni, így tud is indulni a hajó. Természetesen ilyen módon nem lesz lehetséges egyenlőre, például Kínából árut szállítani, de az Európán belüli szállítmányozásban fontos szerepe lehet majd. A konténer elemeit egyébként nap- és szélenergia segítségével akarják tölteni, így biztosítva a károsanyag kibocsátás mentességet. 

 
Egyelőre még csak a megállapodás született meg az ügyben, az első ilyen konténerszállító hajót várhatóan 2020 után fogják a vízre bocsátani. Mivel ilyen konténerszállító hajóra még nem volt példa, ezért várhatóan a felmerülő problémák miatt úgyis csúszni fog a használatba vétele. Ha azonban ez megtörténik, az forradalmi lépés lesz a tengeri szállítmányozás, ezáltal pedig a konténeres áruszállítás történelmében. 
 
 
KONTÉNEREK
IrodaKonténerek
 
A Big Konténer Kft. Tevékenységi köre  Új Irodakonténerek lakókonténerek forgalmazása az egyszerű kiviteltől egészen a luxuskivitelig...
 
tovább
Őr és PortaKonténerek
 
Big Konténer Kft. által forgalmazott kisméretű konténerek alkalmasak őrzési feladatot végző személy tartózkodására...
 
tovább
Egyedi konténerek
 
Konténereink egyedi méretei és különleges színvilága teszi lehetővé, hogy  Cége arculatához igazodjon, hogy kitűnjön a többi átlagos irodakonténer közül...
 
tovább
RaktárKonténerek
 
Nehéz és könnyűszerkezetes raktárkonténereket többféle méretben értékesítünk. 20 lábas, 40 lábas...
 
tovább
Mobilgarázsok
 
Raktározási gondja van? Itt egy remek ideiglenes megoldás a legjobb áron. Könnyen mobilizálható, szállítható...
 
tovább
Copyright Big Konténer Kft. © 2017